A szívférgesség mediterrán eredetű, szúnyog által terjesztett betegség mely Magyarország egészén jelen van. Sajnos már nálunk, ÉNY Magyarországon is felütötte a betegég a fejét évekkel ezelőtt.
Így – mivel már fertőzött területen élünk – a maláriával fertőzött vidékekhez hasonlóan folyamatosan kell nálunk is védekezni a szívférgesség ellen, egész évben.
Védekezés nélkül Budapesten a kutyák 70%-a Szegeden pedig kb 100%-a beteg lesz!
Testükben felnőtt szívférgek fejlődnek ki a szúnyogtól vérszívás során megkapott lárvákból fél év alatt.
A beteg kutyák szívének üregeiben illetve a nagy erekben élnek a felnőtt szívférgek.
Amennyiben hím- és nőivarú egyed is jelen van a szervezetben szaporodni is képesek. Ekkor szívféreg lárvák milliói kerülnek a keringésbe. Ezek aktivitási csúcsa esti időszakra tehető, mert ekkor aktívak a szúnyogok is.
A vérszívás során a szúnyog testébe került szívféreg lárvák képesek megfertőzni a szúnyog következő vérszívása(i)kor a még egészséges kutyákat. Testükben fél év alatt fejlődnek ki a lárvákból a felnőtt férgek.
A felnőtt férgek (jellemzően a nőivarúak) jelenlétét ellenanyag gyorsteszttel lehet a vérből kimutatni.
Ez a teszt a szervezet által a felnőtt (nőivarú) férgek ellen termelődött ellenanyagokat detektálja.
Mivel a lárvákból fél év alatt fejlődik ki a felnőtt féreg ezért fél éves kor alatti kutyában elvégzett ellenanyag teszt jellemzően negatív eredményt ad.
Elpusztítani legegyszerűbben a friss, 4 hétnél nem régebbi lárvákat lehet a lent tárgyalt gyógyszerekkel. Mivel ezek a 4 hetesnél idősebb lárvákat már nem tudják megölni ezért létfontosságú azokat 4 hetente alkalmazni. a 4 hétnél régebbi lárvák életben maradnak és belőlük fél év után kialakulnak a felnőtt férgek, melyek elkezdhetnek szaporodni és sok millió szívféreg lárvát termelni.
Ezért az ekkor már időben beadott gyógyszerrel – amit a szúnyogtól esetlegesen megkapott kis számú szívféreg lárva elpusztítására terveztek – egyszerre sok millió lárvát pusztítunk el, ami a kapillárisok elzáródásához- anafilaxiás shockhoz vezethet.
Ezért a gyógyszerrel való érdemi csúszás esetén azt tovább kell adni a továbbiakban pontosan, majd a csúszást követően teszttel kell ellenőrizni fél év elteltével, hogy történt-e esetlegesen baj a késlekedésből.
A pozitív tesztet produkáló kutyák testében felnőtt szívférgek élnek. Ezeket sajnos elpusztítani már nehéz-, költséges-, hosszan tartó- és veszélyes is. A kezelés minden alkalommal altatásban történik, többek között szteroid gyulladás csökkentők egyidejű alkalmazása mellett.
Szívféreg lárva ellenes terápia elkezdhető teszt nélkül 6 hónaposnál fiatalabb kutyákban, fél éves kor felett viszont csak negatív teszt esetén indítható.
Az elvégzett teszt azt mutatja meg, hogy az aktuális pillanatban van-e e kutyában felnőtt nőivarú féreg, de nem mutatja ki az esetlegesen fejlődésnek indult lárvákat illetve a teljesen ki nem fejlett (juvenilis) férgeket, A teszt előtti időszak számunkra vak, nem tudjuk, hogy van-e fejlődő juvenilis féreg a kutya szervezetében, amit a lárvák ellen hatásos szerek már nem pusztítanak el.
Ezért 6 hónapos kor alatti kutyákban teszt nélkül elkezdett- afölött pedig az elvégzett negatív teszt után – hasonlóan a gyógyszerrel történt csúszás után - minden esetben fél év múlva kontroll szívféreg teszt elvégzése javasolt.
A szívférgességhez (Dirofilaria immitis) kapcsolódóan beszélnünk kell a bőrférgességről (Dirofilaria repens) is.
Itt a beteg kutya bőre alatt élnek a felnőtt bőrférgek, melyek szaporodásuk során bőrféreg lárvák millióit juttatják a beteg állat keringésébe. A szúnyog vérszíváskor a lárvát felvéve, majd a következő vérszívások során fertőzi meg egészséges áldozatát, mely lehet a kutya mellett az EMBER is.
A szívférgesség emberre nem terjed.
Bolha-, kullancs-, atka-, szívféreg lárva-, bőrféreg lárva-, egyéb paraziták ellen:
EGÉSZ ÉBVBEN 4 HETENTE ALKALMAZVA , MINDIG EVÉS KÖZBEN BEADVA
A készítmények beadásakor kölyökkutya esetén tervezzünk a hatásidő alatt bekövetkezett testsúly gyarapodással.
A termék hatásának vége vagy a hatásidő letelte vagy a testsúly határ elérése, amelyik hamarabb bekövetkezik.
Mindkét készítmény 8 hetes kor felett biztonságosan adható és ötszörös túladagolásban is tesztelt.
A milbemicin/moxidectin hatóanyagú tabletták beadásával érdemben nem csúszhatunk, mert magával a késve beadott gyógyszerrel történik meg a károkozás.
Az időben el nem pusztított, szúnyogtól korábban kapott lárvákból később kifejlődő SAJÁT férgek sok milliós lárva szaporulatát egyidejűleg pusztítjuk el a késve beadott tablettát követően már időben beadott gyógyszerrel, ami akár a kutya egészségének károsodását is okozhatja.
A késve beadott hatóanyag már nem pusztítja el az időközben a lárvákból kialakult fiatal (juvenilis) férgeket, így azokból 6 hónap alatt kifejlődnek a felnőtt férgek, melyek szaporodása nyomán rengeteg lárva képződik.
Féreghajtás:
Alap esetben negyed évente – de a körülmények függvényében akár havonta is – cestal plus tablettával illetve ezzel egyenértékű egyéb prémium féreghajtóval.
A megkezdett 10kg-onként adott 1db tablettát evés közben kell beadni. A készítmény hatása csak a beadás napjára korlátozódik, jövőbeni védelmet nem nyújt.
Alkalmazási gyakorisága ezért saját- és családunk egészségének védelme függvényében választott rutinszerű védelem.
A Simparica trio/Nexgard spectra és a cestal plus/drontal plus stb tabletta külön napon adandó, egyik sem üres gyomorra.